2023.10.17. admin

 

MÉSZKŐ

A mészkő egyike az üledékes kőzeteknek, amelyek a földkéregben található. Habár a földkéreg csupán 5 százalékát alkotják az üledékes kőzetek, mégis a szárazföldi felszínek háromnegyedét (Magyarország felszínének több, mint 97 százalékát), és szinte kivétel nélkül az összes állóvíz medrét e kőzetek borítják. Az ledékes kőzeteket három csoportba soroljuk, melyek…

  • törmelékes (lösz, kvarc),
  • vegyi (kősó, kálisó) és
  • szerves eredetű üledékes kőzetek, ahova a mészkő is tartozik a dolomit és a kőszén mellett.

Mészkő tulajdonságai

A mészkő egy monomineralikus kőzet, azaz a jelentős részét egyetlen ásvány alkotja. Ez a kálcium-karbonát (CaCO3), vagyis a kalcit és/vagy az aragonit. A mészkő legfeljebb 10 százalékát alkotó elemek a kvarc, a kova, az agyag és egyéb szerves anyagok. A mészkő színét alapvetően ezen 10%-ot adó elemek befolyásolják. A karbonát tartalom növekedésével a mészkő egyre fehérebb és homogénebb hatásúvá válik. A szürke és fekete mintékat illetve színeket a szerves anyagoknak köszönhetjük. A vöröses, barnás és sárgás színekért pedig a vas-ion felelős.

Mészkővek képződése

A mészkő alapvetően kétféle módon képződhet. Vulkanikus tevékenység valamint üledékes karbonok nagy nyomás eredményeképpen. E két mód a fizikai és kémiai tulajdonságaikban is megmutatkozik.

Vulkanikus eredetű mészkő

A földtörténeti kor elején a vulkanikus tevékenységeknek köszönhetően alakult ki ez a különleges üledékes kőzet. A vízben oldott magmás kőzetekből a karbonát kicsapódott, és lerakódott a víz mélyén, a magas nyomás hatására mészkővé tömörült.

Traverin mészkő

A Traverin mészkő lehet édesvízi és tengeri. Mindkét esetben a víz medrében lerakódott elpusztult állatok és növények maradványaiból keletkezett üledékes közetről van szó.

Édesvízi

Ennek szerkezete lukacsos. Időnként mésztufaként is emlegetik. Jellemzően fehér vagy barnás színűek. Magyarország jelentős részét mészkő borítja.

Tengeri

Az elpusztult tengeri élőlények a tengerek fenekére süllyedve bonmálasnak indulnak. A megmaradt üledék a nyomás hatására cementálódik és rendkívül tömör kőzetté, a tengeri mészkővé válik. Építőipari szempontból jóval előnyösebb tulajdonásoggak rendelkezik, mint az édesvízi mészkő. Strapabíróbbak és nem utolsó sorban színben, illetve mintázatban is változatosabbak. A tengeri mészkövek mintáját, a megkövült rétegen átszivárgó termálvízben található kalcium kristályoknak köszönhetjük, amely beépül az üledékes kőzet üregeibe.

A mészkő felhasználása

A mészkönek számos felhasználási területe van. Használja a cukor és festékipar, de elsősoroban az építőipar. Szokták használni más anyagok előállításához alapanyagként, illetve cement előállításához. Azonban szépsége miatt elsősorban besőépítészeti termékként is jelentős volumenben hasznosítják.

Contact

Kérdezzen bátran

Minden kérdésre készséggel válaszolunk

Mit

Beszéljük át melyik kő lenne a legmegfelelőbb az ön számára.

Mikorra

A vállalási határidőt jellemzően a gránit készletállapota, beszerezhetősége határozza meg. Mi rövid határidőre is tudunk teljesíteni.

Mekkora keretből

Ha tudjuk a költségkeretet, akkor célirányosan időt megspórolva találjuk meg önnek a legjobb megoldást.

+36 30 156 6869

Contact